Észak-Korea utazás születésnapi ajándékként

Észak Korea utazás

Diákként rengeteget olvastam a Távol-Kelet országairól és elmerültem a mesés tájak és kultúrák világában. Mindig arról álmodoztam, hogy amikor felnőtt leszek,a akkor bizony be fogom járni azt a térséget és egy Észak Korea utazás lesz a 30. születésnapi ajándékom.

Észak Korea utazás felnőtt fejjel

Ennek az álomnak a megvalósítása érdekében természetesen rengeteget kellett dolgozni és ha már ez volt az álmom, akkor a munkahelyeimet is úgy válogattam meg, hogy arra térségre koncentráljon. Észak Korea utazás egzotikusnak tűnik első hallásra, de számomra sokkal több annál. Maga a misztikum, amely magában rejti azokat a szépségeket és egyben kockázatokat is, amely annak a távoli kommunista rendszernek a sajátossága és amelyhez való alkalmazkodás speciális hozzáállást igényel az embertő.

Észak Korea utazás csoportosan

 

Amikor elhatároztam, hogy itt az ideje megszervezni azt az Észak Korea utazás kalandot, akkor a neten kezdtem annak a kiderítését, hogy egyáltalán ki foglalkozik ilyen utak szervezésével. Szerencsémre elég hamar ráleltem a kulonlegesuticelok.hu oldalra, amely egy angol irodának a magyarországi leányvállalata és elképesztő helyekre kínálnak utakat. Sierra Leona, Észak Korea utazás, Kuba, Közép-Ázsiai országok, Közép-Afrikai helyek, stb. Egyszerűen a mesék birodalmában éreztem magam, hogy részese lehetek majd egy ilyen csodának.

Felvettem a kapcsolatot az irodával és megbeszéltük, hogy számomra a https://www.eszakkoreahirek.hu utazás tűnik a legvonzóbbnak és szeretnék oda elutazni. Javasolta a tulajdonos, hogy először is tisztázzuk milyen típusú útra gondolok, mert vannak a kommunista párthoz és a vezetőikhez köthető utak, vannak egy-két érdekes sport rendezvényeikre szervezett utak, továbbá a klasszikus város és természeti csodákat bemutató szervezett útak.

 

Én egy https://kulonlegesuticelok.hu/utazas/eszak-korea utazás során elsősorban a tájakra és a különféle városok kulturális csodáira vagyok kíváncsi, de legalább annyira vonz egy kommunista pártvezér születésnapi ünnepség sorozatán részt venni, és azt megnézni mennyire vannak megrészegülve a teljesen katatón állapotban megrészegült és szinte hipnotizált emberek. Mert hiba a bulvár és a nemzetközi sajtó rémisztgetése és atomháborús riogatása, engem bizony semmi sem tántoríthatott el ettől az úttól. Egy-két barátomnak is sikerült felkeltenem az érdeklődését annak érdekében, hogy ne egyedül kelljen utaznom és csoportosan sokkal nagyobb élményt fognak jelenteni a kalandok is.

Így belevágtunk az út megszervezésébe és az összes bürokratikus dolog elintézését követően befizettünk erre az útra és decemberben már lehet is mennünk. Természetesen addig még sok mindent el kellett mindenkinek itthon rendezni, mert nem is egy, hanem rögtön egymást követő két útra fizettünk be, annak érdekében, hogy ténylegesen láthassunk egy születésnapi ünneplést valamint rögtön utána meg tudjuk látogatni az összes kötelező és nem kötelező turisztikai látványosságot.